Dina naplója

Huszonegyedik naplójegyzet (21)

Reggel teljesen kipihenten ébredtem, igaz, hogy 9 órakor. (Ja igen, szombat van.) Lementem a konyhába, megettem a reggelimet, és úgy terveztük, hogy Lidivel elmegyünk futni egyet. Ránk fér. Felvettem az edzőcipőm, és egy csini kis rövid nadrágot + egy toppot. Egyébként Lidi is így tett. Anyu szerint nagyon cukik lettünk, és büszke volt Magára (?) (Te jó Ég..:DD) amiért ilyen csodás gyerekei vannak. Hát okéé. Szóval elindultunk, egy csomót futottunk, és már kiszáradt a szám, beszúrt az oldalam, és majd' összerogytam amikor is végre lerogytam egy padra, a húgommal egyetemben. Na. Ekkor szólalt meg a telefonom. Tudtam, hogy ki az, meg sem kellett néznem a kijelzőt. -Szia.-szóltam bele halkan. -Dina!-Mondta Szili. -Én szeretnék neked valamit mondani. -Hallgatlak.-feleltem szárazon. -De..-bizonytalanodott el.-Inkább gyere el hozzám. Nem telefon téma. -Tessék?-rökönyödtem le. Még ő akarja azt, hogy ugráljak utána? Hah, mit gondol? -Figyelj...-kezdett bele. -Tudod mit, hagyjuk!-mondtam, és kinyomtam a telefont. Szinte egész délután tanultam, és tanultam, majd kimentem wc-re, ééééés, a változatosság kedvéért tanultam. Olyan este öt óra körül csengettek. Szili lépett be a hálószobám ajtaján. Mérgesen néztem rá, a válaszára várja. -Elmagyarázom.-mondta, köszönés nélkül. -Megtisztelsz.-feleltem kimért hangon. -Szólni akartam, csak elveszett a telefonom. Azért nem mentem el, mert az anyukám rosszul lett, és gondoltam vigyáznom kellene rá. És akkor fel akartalak hívni, csak hát, nem volt meg a telóm.- Igazából nem tűnt nagyon őszintének. De azt hiszem, hogy hinnem kellett neki. Mert hát, azt hiszem, hogy ez a dolgom. Ő a barátom. És nagyon szeretem. És, elhívott moziba is. Igen ám. Ekkor még örültem. Amikor elhívott. Csak hát, a dolgok nem úgy sikerültek, ahogyan terveztem.

Huszonkettedik naplóbejegyzés (22)

Hol is kezdjem? Ja igen. Nagyon pipa vagyok Szilire MEGINT! A mozinál vártam (mert megbeszéltük) MEGINT NEM JÖTT EL! Szomorúan baktattam hazafelé, amikor ismerős arcot láttam a posta bejáratánál. Szili anyukáját. Odamentem hozzá. - Szia Helga! Jobban vagy? - Szia Dina. Miért ne lennék jól? - kérdezte komoran. - Szili tegnap átjött, és mondta, hogy azért nem tudott eljönni velem moziba, mert beteg voltál. Jut eszembe, meglett a telefonja? Mert ha nem, ideiglanesen odatudom adni az én régi telómat. - Lassíts egy kicsit Dina. Nem voltam beteg, és a fiam telefonja is megvan. De hogy mért mondta ezt, azt tőle kell megkérdezned. Én is haragudtam rá. Megmondtam neki, hogy Krisztinát mostanában nem akarom a házunknál látni a történtek után. - Mi?? Nem értek semmit. - Kérdezd meg Szilárdot! Elég nagy magyarázattal tartozik neked. Elköszöntem Helgától, és amikor a hallótávolságán kívűre kerültem, felhívtam szilit. Két csörrenésre felvettem. Nagyon dühös voltam. - Beszélnünk kell MOST! Gyere a parkba egy percen belül. - Nem is köszöntem neki, csak dühösen belekiabáltam a telefonba. Nem vicc, Szili pár percen belül megjelent a parkban. Látszott rajta, hogy valamit mondani akar. De előbb én kezdtem: - Találkoztam az anyukáddal! Hallgatlak! - Rendben... de higgadj le. - szólt rám, de mivel a méregtől már szinte vörös volt a fejem, folytatta - A telefonom nem veszett el, és anya sem volt beteg. - Ezt már tudom. Folytasd! - Nem akartam veled találkozni, féltem. Amikor telefonáltál, Kriszti ott volt velem. Amikor telefonáltál, egyből kikísértem, de a kapuban... a kapuban... a kapuban megcsókolt. - Mi????? - Nagyon sajnálom. Jóvá tehetem valahogy? Nem kaptam levegőt. Szili MEGCSALT! Percekig gondolkodtam. - Tudod Szilárd, én sajnálom nagyon. Nem akarok egy olyan emberrel együtt lenni, aki minden idejét a legjobb LÁNY barátnőjével tölti, hazudik az igazi barátnőjének, és csókolózik más lánynál. Vagy lányokkal. - Ez azt jelenti hogy.... - SZAKÍTOK! Otthagytam a parkban Szilit, és meg sem álltam hazáig. Otthon a sírás ellenére minden közösségi oldalról leszedtem a az összes képünket, és a KAPCSOLATBAN-t átváltottam NINCS KAPCSOLATBAN-ra. Szingli lettem. Hát ez van. Addig sírtam, amíg el nem aludtam. Ami vigasztalt,, hogy mindent itt hagyhatok Pesten: Ábelt, Szilit, Krisztikét... semmi nem számított nekem. Nyugodt szívvel elmehet innen, mrt nincs semmi, ami idekössön. Egy valakit kivéve: Verát. Megígérte, hogy a nyári szünetben sokat lesz nálunk. Debrecenben pedig ott volt az új sulim (FELVETTEK!!!!!) a Szent József Gimnázium, amibe Máté a legjobb(fiú)barátom is jár. 1 hét van a suliból hátra, de ahogy az lenni szokott, osztálykirándulás (Mátrába), strand, buli... 2 hét van pedig ahhoz, hogy végre új életet kezdhessek Debrecenben.

23. Naplóbejegyzés

Két nappal a szakítás után, amikor még mindig nem veszem fel a telefont, ha Szili keres. Kedden 11 órakor ébredtem. Tegnap is sokáig aludtam. Igaz, hogy hétköznap van, de már két napja nem voltam suliban. Szili folyamatosan hív, de nem veszem fel a telefont. Éppen egy almával a kezemben jöttem fel a szobámba, amikor másik zenére (BTR – Windows Down) szólalt meg a telefonom. Megnéztem a kijelzőt, Ábel keresett. Bevallom, társaságra vágytam, de Vera és Lidi most suliban volt (akkor Ábel miért nem???). És most Ábel sem bántott meg, (a legnagyobb közellenség most Szili volt), ha meg elkezd piszkálni, kinyomom. - Szia Ábel. Mi az? – kérdeztem. - Szia Dina. Hogy vagy? Hallottam, hogy mi történt közted és Szili között. Sajnálom. - Már az egész suli tudja? Ez nem lehet igaz! Kinyírom Szilit! - Segítek. - Miért segítenél? - Mert Kriszti az unokatesóm. - Szuper. - Ja. - Bocs, most nincs kedvem ehhez, meg ki kell törölnöm a képimet Sziliről. - Ha akarod, segítek. – ajánlotta. - Mi van? - Itt állok a kapuban. Hoztam neked a leckét. Leraktam a telefont. Kimentem a kapuhoz, és elvettem Ábeltől a leckét. - Miért nem vagy suliban? - Az ofő elengedtem, mert hoztam neked a leckét. Szili akart, de mivel hallott a szakításról, ezért engem küldött. - Aha. Hát, köszi hogy elhoztad, a leckét. Szerintem jobb ha most elmennél. - Ahogy akarod. Szia. - Szia. És kösz. – mutattam a füzetekre. - Nincs mit. Hát ez nem igaz! Még Ábel is jobb fej, mint két napja Szili volt!

Huszonnegyedik Naplójegyzet: (24)

Mai napom.. Pehh... (Szombat van.) Reggel boldogan keltem ki az ágyból. DE komolyan, ilyen még nem is volt. A nap már sütött mikor kinyitottam a szemem, és anyu rántottájának az illata belengte a ház összes zugát...:DDD Kiugrottam az ágyból, és írtam egy SMS-t Verának.: "10 órakor nálad vagyok." Azt nem tudom, hogy hogyan értelmezte, de a válasz így nézett ki: "Oké. De nem tudom, hogy mit forgatsz a fejedben." Kiugrottam az ágyból, felkaptam egy farmer rövid gatyát, és egy színes pólót. Egy könnyű kis táskát átlendítettem a vállamon, a napszemüvegem lekaptam a polcról, és copfba kötöttem a hajam. Az ebédlőben gyorsan elfogyasztottam a reggelim, és mondtam anyunak, hogy ebédre otthon leszek. Csöngettem, és Vera kilépett az ajtón. Egyenesen a karjaimba zuhant, úgy megörült nekem. -Jó reggelt!-köszöntöttem vidáman. -Szia.-mondta.-Mi a terv? -Elmegyünk a parkba, veszünk egy vattacukrot, leülünk a padra, és dumálunk. Jaa, és nem a megszokott parkba menjünk. Gyerünk a Jókai Parkba. Az nagyobb, és több ember van ott általában. Vidámabb hely.:)-válaszoltam. Mosolyogva bólintott. Ő az egyetlen, aki ki tud rajtam igazodni. Nagyon sokat sétáltunk a parkba, dumáltunk, ettünk vattacukrot, (nyamii:)), vettünk kettő színes lufit, és az egyiket az én karomra kötöttem, a másikat Veráéra. És persze, (elkerülhetetlen téma), szóba jött Szili is. -Furcsa.-mondta Vera.-Eddig míg, sétáltunk nem is hívott Szili. Vagy ki vagy kapcsolva?-kérdezte. -Igen. Reggel, miután elküldtem az SMS-t, és megjött a válaszod, kikapcsoltam. Fő az elővigyázatosság. Nem akarom, hogy megzavarjon minket. Vera épp egy viccet mesélt nekem, mire és fuldokolva kapkodtam levegő után, olyan vicces volt, (:D) hirtelen a torkomon akadt a nevetés. Konkrétan, lefagytam. Nem tudom szavakba önteni AZT AZ érzést. Egy fa alatt, egy pokrócon szerelmespár üldögélt. A fiú mesélt valamit, mire a lány nevetgélt. Aztán a fiú megragadta a lány karját, magához húzta, és megcsókolta. Hát persze. Szili és Kriszti.

25. Naplóbejegyzés

Reggel hét órakor keltem. Felvettem az új színes ruháim egyikét. Egy színes pólót és egy rövid farmernadrágot. Felkaptam egy almát, köszöntem anyunak, és elindultam a suliba. Útközben találkoztam Mátéval,. Fogalmam sincs, hogy hova ment, de bevárt engem. Amikor találkoztunk, megjegyezte hogy jó az új külsőm, és hogy jobbam áll nekem a színes, mint a fekete gót külső. - Szia. – köszöntem – Hát te? Hava mész? - Szia. A vonathoz megyek. Ma utazok haza, Debrecenbe. - Mikor megy a vonatod? - Egy óra múlva. De szeretek időben odaérni. - Aha. - Gyere, elkísérlek. - Mi? – lepődtem meg – Biztos? - Perce. Csak gyere már! Fél nyolc van. - Oké, menjünk. Egész úton a suliig (igazából 16 percet sétáltunk) beszélgettünk. Amikor a bejárati ajtóhoz értünk, automatikusan megöleltem, ő pedig visszaölelt. Ez egy baráti ölelés volt, de nekem nagyon sokat jelentett, mert nekem nagyon jó (fiú) barátom, és én is jó barátja vagyok neki. Meg amúgy is, legalább két hétig nem látom (vagy tovább). Elköszöntem Mátétól, és amikor felnéztem az osztályunk ablakába, Szili fejét láttam meg, ami egyből el is tűnt. Felmentem az osztályba, amikor bementem, leraktam a táskámat a székemre, majd odamentem Verához, aki boldogan fogadott, de azért óvatosan rám nézett, hogy jó vagyok e. (A tegnapi nap miatt – Kriszti & Szili.)Az udvaron már sokan megjegyezték hogy jó az új külsőm. Amikor körbenéztem az osztályba, mindenki engem nézett. Szili arcán nagy döbbentséget láttam. Amikor kicsöngettek az utolsó óráról is, Szili odajött hozzám. A hátam mögött Vera állt (amolyan támogatás képpen). - Szia. Beszélhetnék veled? - Bocs, mennem kell. Ha valami van, átjössz. Bár, inkább ne. - De ez nagyon… - kezdte, de félbeszakítottam. - Elkérhetem egy kicsit a telefonodat? - Aha, persze, Odanyújtotta a telefonját, és én elkezdtem nyomkodni, majd pár másodperc múlva visszaadtam neki. - Mire kellett? – kérdezte. - Kitöröltem a telefonszámom. - De miért? Ehhez nincs jogod, és… - Bocs. Kiengedsz? Mennem kell. – azzal kimentem az ajtón, de visszaszóltam a szó szerint sokkot kapó Szilinek – Kriszta keres. - De én. Nem hallottam mit mondott, mert eljöttem haza. Nehogy már pont Szili rontsa el e jókedvemet! Este 8 órakor csöngettek. Egyedül voltam otthon. Anya dolgozott, Lidi pedig Zsoltinál aludt. Kimentem a kapuba. Szili állt ott. Tévedtem, amikor azt mondtam, hogy csak a sulit kell kibírnom, mert Szili úgysem jön át. NAGYOT TÉVEDTEM!!! - A suliban nem akartál velem beszélni, mondván, hogy jöjjek el, ha akarok valamit. Eljöttem. Most viszont hallgass meg! Beszélnünk kell.

26. Naplóbejegyzés

Tegnap átjött Szili. Nem sok kedvem volt vele beszélni vele, de gondoltam megérdemlek egy őszinte választ a kérdéseimre. - Szeretnék neked megbocsátani, mert… - kezdtem – mert… mert még ezek után is nagyon szeretlek, de ezt nem tudom feldolgozni. Egyszerűen nem tudok megbocsátani neked. - Sajnálom. És igazad van… - Megérdemlek annyit, hogy őszintén válaszolsz néhány kérdésemre? Mert nem találom rájuk a választ. - Igen. - Miért hazudtál nekem? Visszacsókoltad Krisztinát? Mi van benne, ami bennem nincs? Érzel valamit még irántam? Vagy nem? Őt jobban szereted? - Nem tudom. (Mondta az összes kérésemre.) Nem tudom, hogy miért csináltam. Szeretnek téged tiszta szívemből, de… de lehet hogy egy picivel többet jelent nekem Kriszti… - Erre most mit mondjak? Örülök hogy szakítottam veled! - Azért jöttem, hogy megkérdezzem, nem zavara e téged, ha tudod… Krisz és én járnánk… - Te most az engedélyemet kéred? - Nem, csak megkérdeztem, hogy nem fájna e neked… - Miért? Esetleg neked nem fájna? Ha én és Máté összejönnénk? - Nem, nem fájna, csak egy kicsit zavarna… - Nálam is ez van. Pár hete szakítottunk. Előre tudtam, hogy ha nem is előtte, de miután elmegyek, valami lesz. Ezért képes voltál eljönni? Már jártok nem? - Egy ideje. De honnan tudod? - Láttalak a parkban titeket! - Aha. - Ne aház nekem! megcsaltál, hazudtál… és még van képed idejönni azok után, amit tettél megkérdezni, hogy nem zavarna e, ha járnál azzal, akivel megcsaltál, holott már jársz vele egy ideje?????!!!!!!!! - Sajnálom nem akartam, én…. - Menj el SZILÁRD! Látni sem akarlak! Azzal becsörtettem a házba, otthagyva Szilt, aki utánam kiabált, de meg sem hallottam, mert bevágtam magam mögött az ajtót. Miért az ilyeneket fogom ki? Ábel? Szili? Máté is ilyen?

27. Naplóbejegyzés                    Kedd. 3 nap a suliból

Kisírt szemekkel ébredtem. Ugye nem kell mondanom hogy ki miatt? Anya próbált vigasztalni, de nem sok sikerrel. Álmosan felkeltem, majd fölöltöztem, és egy szolid sminket felrakva próbáltam eltitkolni, hogy sírtam. Amikor beértem a suliba, csak telefont vittem magammal. Vera várt az ajtó mellett. Nagyvonalakban elmeséltem neki, hogy mit művelt Szili, aki erre gyorsan betuszkolt az osztályba. Amikor kimentem a suliboxomhoz a kajámért, amikor Krisztina Szili kezét szorongatva megcsókolta. Szili nem vette észre, hogy ott állok…de Kriszta IGEN! Ördögien mosolygott (úgy értem vicsorgott), majd megint hosszasan (most Szilinek is feltűnt, hogy ott állok) megcsókolta. - Ó, ne haragudj Edina, nem vettünk észre. – nyávogta. - Semmi baj, Krisztina. – elkezdett csörögni a telefonom. – Bocs, ezt fel kell vennem. Elővettem az életmentő telefont. Nagy kő esett le a szívemről. Az én életmentő barátom keresett, Máté. - Szia. – köszönt – Hallottam, hogy az az idióta exed nem hagy békén, és megint megbántott. - Ja, ez így van. - Akarod, hogy visszamenjek Pestre, és leüssem? - Az jó lenne, de maradj csak. Nem Sziárdról, hanem a csajával van baj. Egy kicsit nagy a szája… - Ez tipikus. - Ugye? - Ja. - Pár nap és találkozunk. – köszöntem el. - Igen. Szia. Lerakta a telefont. Szóval anyu leadta a drótot neki? - Ez csak nem Máté volt? – kérdezte Szili. - De, miért? - Csak úgy kérdeztem… - Na mentem. – köszöntem el. Mikor elindultam, hallottam még egy-két gúnyos megjegyzést Krisztától, amiket szili jókat nevetett (???). Ennyi volt Szilárd! Megtorpantam. Krisztina és Szilárd befejezte a viháncolást. Gondolom, nézték, hogy mi van. - Kriszta – szólaltam meg feléjük fordulva – Egy lánytól nem szép dolog a csúnya beszéd. – elkomorodott. - Mi közöd hozzá, hogy én hogy beszélek? - Ahhoz nincs semmi közöm, hogy hogy beszélsz, az a te dolgod. Viszont ezzel Szilárdot is leégeted, aki jeles sem lesz évvégén, mert a tanulási, meg minden más idejét veled tölti. Ahhoz viszont van közöm, hogy kiről mondasz ilyeneket. – Szilihez fordultam – A te döntésed, hogy kivel vagy együtt, de azt még tőled sem vártam, hogy kinevess. Ennyi volt. Szili szóhoz sem tudott jönni, Kriszta pedig duzzogott, és a maga módján káromkodott, amikor kijött a suli ajtaján Ábel. Amikor meglátott, kérdőn nézett felém. Én megvontam a vállam, és elindultam hazafelé, de azt hallottam, hogy Ábel jól lehurrogta Krisztát. Innen tudtam meg, hogy Kriszta meg fog bukni, és évet kell ismételnie. Egy kicsit égő Szilire nézni, hogy ő jövőre tizedikes, és egy nyolcadikos lánnyal jár. De jövőre tizenegyedikes lesz, Kriszta pedig még mindig nyolcadikos. Ha még együtt járnak.

28. Naplóbejegyzésb                          2 nap a suliból

Reggel nem vittem semmi mást a suliba, csak fürdőruhát. Ma uszodába megyünk (mármint az osztály). A strandhoz érve leraktam a cuccom, és elindultam átöltözni Verával és Kittivel (egyik osztálybeli barátnőm). Egy zöld-fekete-fehér színű nagyon menő és divatos fürdőruhát választottam a boltban, Így, ezt vettem fel. (Tudni illik, az alkatom sovány. Ez a fürdőruha nem illene kicsit ducibb emberre, mint például Anna…) Míg a fiúk hülyültek, vagy a mi hármasunkat nézték (sovány alkat, menü fürdőruci, hosszú haj, szép arc… NA!) addig mi úsztunk egy-két hosszt, vizi- és kézilabdáztunk, vagy röpiztünk. Persze a fiúk is beálltak a játszani néha (na jó, valljuk be mindig). Amikor Verával és Kittivel bementem a vízbe, (nagyon meleg van), a fiúk odaszóltak nekünk: - Csajok, jöttök kakasviadalozni? – kérdezte az egyik. - Aha, biztos! – felelte Kitti. - Na, gyertek már! Fruzsiék is jönnek! – kiáltotta egy másik. - Menjünk, ezek addig ezek úgysem szálnak le rólunk. Lebuktam a víz alá, és egy levegővel odaúsztam a fiúkig. Nyomomban a lányokkal. - Na, ki vesz a nyakába? – kérdeztem – Vagy én vegyek valakit a nyakamba? Mindenki röhögött. Végül vera Gergő nyakába, Kitti Kristóf nyakába…, és pedig Ábel (???) nyakába ültem. Jó volt ez a kakasviadal. A győztes Vera és Gergő lett, nekünk sem sok kellett a győzelemhez. Az volt a baj, hogy Ábel lába megcsúszott, én meg hátrazuhantam a vízbe. Mikor Ábel feljött a víz alól, alaposan lefröcsköltem, és ő is engem. Végül mindenki mindenkit fröcskölt. Hihetetlen, de Ábellal együtt nagyon jót nevettünk. Amikor ki kellett szállni a vízből, és át kellett öltözni, kölcsönkértem Ábel telóját (régebben vele is eljátszottam azt, amit Szilivel: kölcsönkértem a mobilját, és kitöröltem a számom). Belementem a „Nevek”-be, majd pötyögni kezdtem, végül melléírtam: Dina. Mielőtt félreértenél valamit, csak a telefonszámomat adtam meg. Amikor Ábel megjelent, odaadtam neki a telefont, és elmentem öltözni. Aztán lejöttem a lépcsőn, majd Verával együtt elindultunk haza. De előtte egy gyors pillantást vetettem Ábelra, aki kacsintott egyet, majd egy csor pillantást Szilire (a kakasviadalban sem volt benne, csak nézte) aki meg sem tudott szólalni. Hát ennyi.

29. Naplóbejegyzés                   UTOLSÓ NAPOM A SULIBAN!

Tegnapi napról nem írtam, de azért röviden elmondom. Tegnap beszéltem az ofővel, hogy nem fogok tudni jönni az évzáróra, mert előbb elindulunk Debrecenbe. Mondta hogy oké, ma megkapok mindent. Úgy volt, hogy maradunk még egy hetet, de közben eladtuk a lakást. Hát ez van. Ma reggel izgatottan mentem suliba. Kb. azzal telt egy-két óra, hogy elköszönjek a többiektől (valljuk be, nagyon fogok nekik hiányozni. Hiszen itt vannak a barátaim: Vera, Kitti, Ábel(?), Szili(?), Kata, Zsolti, Ádám…), utána pedig megkaptam a bizonyítványomat (KITŰNŐŐŐŐŐ ) meg egy könyvet. Amikor elengedtek minket, sietve mentem haza, hogy a maradék cuccomat is el tudjam pakolni. Ábel(?) velem jött. Nem igazán beszéltünk azóta, hogy hogy strandoltunk. Gondoltam, el akar köszönni. TÉVEDTEM! (Mint mindig!!!!!). Egész úton szótlan volt. Amikor a kapunkhoz értünk és a kulcsomat kerestem, megragadta a karom, magához húzott, és MEGCSÓKOLT! Mi van? Eltoltam magamtól, ő pedig kérdőn nézett rám. - Menjünk be a házba. – mondtam. – Ezt meg kell beszélnünk! Leültünk a nappaliba, és egymást néztük. Ő hallgatott, én beszéltem: - Mi volt ez? - Mi mi volt? - Mál miért csókoltál meg??? - Azt hittem, te is így érzel! Te jó ég! Vagy mégsem? Upsz. Rendeznem kell az érzelmeimet. - Figyelj Ábel, mi egyszer már jártunk, és nem volt sok értelme. - De igen volt! Én akkor is szerettelek, és tudom, hogy valamit éreztél – „ha te azt tudnád!!”-gondoltam – csak az érzésed sokkal erősebb volt az Árgyelán iránt. Ő viszont már mással van! - Jó, nem tudom. - Na? - Lehet hogy érzek valamit, de pár hete szakítottunk Szilivel! Még mindig szeretem egy kicsit, de nem kaphat több lehetőséget!Meg pár nap múlva, vagy lehet hogy holnap már Debrecenben fogok lakni! Akkor meg mindek jöjjünk össze? - Ha valóan szeretsz, mert én szeretlek, nem számít a távolság! – „Óóó…, de aranyos! ”-gondoltam – Majd tartjuk távkapcsolatban. - A távkapcsolat sosem működik… és én sem szeretném! Amúgy meg nem lennél féltékeny Mátéra? Egy környéken fogunk lakni, és nap mint nap találkozunk! Ő a legjobb(fiú)barátom. - Nem, nem lennék féltékeny. Bízom benned. - Figyelj Ábel! Régen sem működött! Most sem fog, főleg távkapcsolatban! De barátok lehetünk. Jó? - Ha már a barátnőm nem akarsz lenni, legalább a barátom legyél! Nem akarlak elveszteni! Rendben. - Ezért is adtam meg a számom. – vigyorogtam Egy gyors baráti (!!!) ölelés után elment Ábelén pedig elkezdtem pakolni tovább, amikor anya be nem nyitott a szobám ajtaján: - Holnap indulunk Debrecenbe!

30. Naplóbejegyzés

Te jó ég! Elindult a költöztető kocsi! Hogy miért írok ilyen keveset? Ez egyszerű... HAMAROSAN INDULUNK!

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat